PCX

 

A VÁROS
LEGSZEBB ARCA

 
Európa egyik legnépszerűbb robogójáról van szó, ami több, mint egy évtizede hódít. Nem véletlen a „Personal Comfort with an X level”, azaz „A személyi kényelem új szintje” elnevezés sem, hiszen kimagasló minőség, pihentető üléshelyzet és bukósisak tárolásra is alkalmas tárolórekesz teszi teljessé a PCX koncepcióját. Nem kell drága taxira vagy zsúfolt tömegközlekedési eszközökre várnia, elég megnyomnia a gombot, és már indulhat is!

Utazás közben a kezelhetőség, álló helyzetben pedig a formavilág nyűgözi majd le, és az idomok alá pillantva is elismerően csettinthet. A gyújtáskapcsolót, az ülés zárját és az opcionális Smart Top Box dobozt egyaránt kezeli a jeladóval felszerelt Intelligens Kulcs, s nagy könnyebbséget jelent a 30,4 literes ülés alatti tárolórekesz, valamint a kesztyűtartóban elhelyezett USB-C-töltőaljzat is. Az eSP+ hajtómű dinamikus gyorsulással, lehengerlő állórajtokkal bizonyítja kiválóságát, ami egyebek mellett olyan műszaki csemegéknek köszönhető, mint az önindítóként is szolgáló ACG-generátor vagy az Alapjárat-leállító Rendszer (start&stop). Az Euro 5-ös motor erőleadását a hátsó kerék tapadását figyelő Honda Állítható Nyomatékszabályozó (HSTC) tartja kordában, a „körítést” pedig a könnyű manőverezhetőséggel kecsegtető, dupla bölcsőváz adja. Felkészülve a rosszabb minőségű szakaszokra, kifejezetten hosszú úton járó hátsó rugóstagokat fejlesztettünk a modellhez, és a stílusban is passzoló abroncsokkal mindig tökéletes a menetkomfort.
 
 

Letölthető brosúrák: